G-Portál – portál egyszerűen
A G-Portál alapvető célja, hogy egyszerűen, webes felületen keresztül, programozói tudás nélkül is, bárki készíthessen magának weboldalt, vagy akár egy tartalommal bőven megtöltött, rendszeresen frissített portált is. Eközben a tárhellyel és a közzététellel sem kell bajlódnia, hiszen a portálja - létrehozásának pillanatától - bárki számára elérhető, ehhez nem kell teljesen elkészülnie az oldalnak, a tartalmat folyamatosan lehet feltölteni, módosítani. A tartalom és a képek számára 40 MB tárhely áll rendelkezésre, mely igény esetén bővíthető.
Figyelem! A G-Portál nem támogatja semmilyen pornográf tartalom vagy link megjelentetését!
A rendszer alapszolgáltatásai ingyenesek (cserébe egy frame és reklámok elhelyezéséért), de majd - az 1.0 verzió kiadásától fogva, és részben már addig is - elérhetők kibővített tudású és/vagy üzleti jellegű szolgáltatások is. Néhány példa e szolgáltatásokból:
- banner és frame nélküli oldalak (saját domainnel is)
- hitelesített HTTP kapcsolat biztonságos eléréshez, kvázi VPN (munkacsoportoknak, távmunkásoknak, stb.)
- dokumentumtár
- munkanapló
- rendelésfelvétel és -visszaigazolás
- webshop
- kiterjesztett webstatisztika
- és még sok minden más...
Persze az ingyenes verzió szolgálatásait is folyamatosan bővítjük, fejlesztjük.
A fejlesztés A fejlesztés 2003.02.01-én indult. A rendszer teljesen stabil és jól használható, de béta állapotúnak tartjuk, verziószáma: 0.8. A tervezett, de még hiányzó modulok, és a félkész súgórendszer miatt nem mondjuk még ki, hogy a portálépítő elérte volna az 1.0 verziót.
A tervezett ütemű fejlesztés eddig azért maradt el, mert a vártnál lényegesen nagyobb érdeklődés mutatkozott a portálépítőnk iránt. Így a csapat idejének jelentős részét a support és a megnövekedett forgalom miatti hardware-software fejlesztés köti le.
Több, mint 220 ezer regisztrált felhasználója van a G-Portálnak, illetve a rendszerben létrehozott és üzemeltetett több mint 51 ezer portálnak. Naponta átlagosan 42 ezer látogató mintegy 500 ezer oldalt tölt le a rendszerünkből. Így hát elmondható, hogy igen sokan "tesztelik" a béta verziót, sokat segítve ezzel a fejlesztő csapat munkáját. Mivel a rendszert programozók fejlesztik, és nem csak felhasználók - felhasználói szemlélettel, ezért is szükségesek a visszajelzések a további fejlesztésekhez. Jó, ha tudjuk, mi az, amit a felhasználó feleslegesnek tart, és mi az, amire mi esetleg nem is gondoltunk.
Szervereink elérhetősége A G-Portál saját dedikált szervereinken fut, amelyek a BIX-en, a hazai gigabites gerincre csatlakoznak. Nem lehet panasz az elérési időre és a sávszélességre sem, hiszen a hazánkban jelenleg elérhető maximumot választottuk!
Érdemes látogatni a gportal.hu-t! A rendszer fejlesztése során megjelenő újdonságokról, módosításokról a Híreink oldalon olvashatsz bővebben.
Felelősség kizárása A fejlesztés alatt álló rendszerben a módosítások következtében előfordulhatnak működési hibák, adatvesztések. Ezekért felelőséget az 1.0 verzió alatt nem tudunk vállalni. (Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a biztonság már most is kielégítő, adatvesztésre eddig a mi hibánkból nem került sor.)
Üdvözlettel: a fejlesztők |